A LISTVAZETŐ VASAS ELVITTE A HÁROM PONTOT BUDAFOKRÓL

Budafoki MTE

A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában a feljutásért harcoló Vasas látogatott a Promontor utcába, amely már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, a szünet után pedig már nem is született gól, így mindkét csapat maradt ott a tabellán, ahol a meccs előtt állt.

AZ EDZŐK ÉRTÉKELÉSE:

Mészöly Géza: A hibáinkat a Vasas azonnal kihasználta, sajnos ebből volt három is. Mi is hibára tudtuk késztetni többször is ellenfelünket, de ezeket sajnos nem tudtuk kihasználni. Lélektanilag jól jött volna, hogy ha nem kerülünk háromgólos hátrányba a félidőig. A második félidőre stabilizáltuk a csapatot, a Vasas nem is igen tudott helyzetbe kerülni, persze lehet, hogy már nem is feltétlenül akart. Több fiatal játékosnak is lehetőséget tudtunk adni ezen a meccsen, öten is pályán voltak a második félidőben. Gratulálok a Vasasnak, kívánom, hogy feljussanak az élvonalba!

Erős Gábor: Elsősorban gratulálok a csapatomnak, úgy gondolom stabil teljesítményt nyújtottunk. Az első félidőben három gólt szereztünk, így a második félidőben több fiatalnak is lehetőséget tudtunk adni. Örülök neki, hogy sorozatban a hatodik bajnokinkon nem kaptunk gólt. A hazaiaknak is megvoltak a helyzetei, de összességében megérdemelt győzelmet arattunk. Büszke vagyok a fiúkra, nagyon jó szériában vagyunk, ha ezt így folytatjuk, akkor a szezon végén elérhetjük céljainkat! Köszönjük a szurkolóknak, hogy ennyien elkísérték a csapatot és az első perctől kezdve buzdítottak minket. További sok sikert kívánok a budafoki csapatnak!

JEGYZŐKÖNYV

MERKANTIL BAKNK LIGA, 13. FORDULÓ

BUDAFOKI MTE–VASAS FC 0–3 (0–3)

BUDAFOK: Ecseri – Bukta, Fekete M., Horgosi, Posztobányi, Lapu – Varga B. (Selyem, 73.), Németh M. (Kazmouz, 61.), Stumpf (Herczeg B., 80.) – Vasvári (Kovács D., 61.), Hajdú R. (Rehó, 73.). Vezetőedző: Mészöly Géza

VASAS: Uram – Girsik A., Hej, Otigba, Doktorics – Sztojka (Rab B., 71.), Hidi M S., Urblík J. (Hős, a szünetben) – Molnár Cs. (Radó, 80.), Németh B. (Horváth R., 80.), Tóth M. (Barkóczi Barnabás, 58.). Vezetőedző: Erős Gábor

Budapest, BMTE Sporttelep, 700 néző. Vezette: Katona Balázs (Horváth Zoltán, Máyer Gábor). Gólszerzők: Németh B. (17., 45+1.), Tóth M. (28. – 11-esből)

Fotók: Boros Sándor / Budafoki MTE

Hajrá Budafok!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon