A SZEZONT REMEK FORMÁBAN KEZDŐ CSÁKVÁR OTTHONÁBA LÁTOGATUNK

Budafoki MTE

Vasárnap 19 órától a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában az Aqvital FC Csákvár otthonába utazunk, amelyet az előző szezonban otthon és idegenben is legyőzünk, a mostani idényt viszont remekül kezdte, az első három meccsen nem talált legyőzőre.

Vasárnapi ellenfelünket, a csákvári futballklubot 1947-ben alapították Csákvári Torna Klub néven, és ugyan sosem jutott fel a hazai élvonalba, de szép sikereket ért el az alsóbb osztályokban. 1989-ben ötödosztályú csapatként bejutott a Szabad Föld-kupa döntőjébe, 2011-ben pedig, Fejér vármegye történetében először pontveszteség nélkül nyerte meg a megyei első osztályú bajnokságot. 2012-ben feljutott az NB II-be, amelyben megszakítás nélkül 2014 óta szerepel.

2020-ban, a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnoki idényben a csákváriak negyedik helyen végeztek a tabellán, ez volt a legjobb helyezésük, abban a szezonban egyébként a Budafok feljutott az élvonalba. Az előző idényben tizedikek lettek, mi pedig otthon és idegenben is 2–1-re legyőztük őket, a Tersztyánszky Ödön Sportközpontban Sztojka Dominik és Kalmár Olivér találtak be.

Az elmúlt három szezonban egyébként Csákvárról mindig elhoztuk a három pontot, három éve Oláh Bálint, tavalyelőtt pedig Pintér Ádám góljával győztünk 1–0-ra, hazai pályán azért nem ilyen jó a mérleg, a legutóbbi négy idényben három mérkőzésből kettőn is 2–1-es vereséget szenvedtünk, egyszer 2–2-s döntetlennel zárult a találkozó.

Tóth Balázs együttese kifejezetten jól kezdte a 2025/2026-os szezont, 4–1-gyel lemosta a Vasast az első fordulóban, majd hazai pályán 2–0-ra elintézte a BVSC-Zuglót, végül gólnélküli döntetlent ért el Videoton otthonában, jelenleg a tabella második helyén áll.

A csákvári keret a nyáron sokat változott, a meghatározó játékosok közül távozott az előző szezon gólkirálya, Nagy Zoárd, valamint Dusinszki Szabolcs, Varga Bence és Murka Benedek. Ugyanakkor jött Radics Márton, Tifán-Péter Bence, Fejős Áron, Helembai Márk, Bányai Péter és Budafokról Lorentz Márton, visszatért Magyar Zsolt, hosszabbítottak Szalai Péterrel, Dencinger Norberttel, Perczel Andrással és a korelnök Szakály Dénessel, aki a pályán és az öltözőben is segíti a fiatalokat.

Az első három fordulóban a gárda legjobb góllövője a középpályás Magyar Zsolt volt három találattal, aki megosztva első helyen áll a göllővőlistán. A vasárnap 19 órakor kezdődő találkozót Szigetváry Márk vezeti, segítői Mohos Milán és Szabó Dániel lesznek.

A legutóbb, a Videoton ellen így állt fel az Csákvár (4-3-3): Lehoczki – Lorentz (Szalai P. a szünetben), Pál B., Umathum, Helembai – Farkas A., Dencinger, Magyar Zs. (Somfalvi 82.) – Szabó B. (Haragos 60.), Bányai (Simon A. 82.), Ominger B. (Tifán-Péter 76.).

Hajrá Budafok!

Fotó: Boros Sándor / Budafoki MTE

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon