Akárcsak az előző szezonban, ezúttal is nagy csatát vívott egymással a Budafoki MTE és a Vasas FC a Merkantil Bank Liga harmadik fordulójában, és csak a találkozó hajrájában döntött egyetlen találat a három pont sorsáról.
A kemény védelemre és a kontrákra lapozó Dajka László vezetőedző az Auerbach – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár O. – Szabó B., Nándori – Rétyi, Merényi, Szűcs P. – Kovács D. kezdőcsapatot küldt fel a pályára a Vasas FC ellen, míg a vendégek a Jova – Bodnár G., Ilyinbor, Baráth B., Otigba, Könyves – Doktorics, Hidi M., Urblík J. – Tóth M., Radó felállásban kezdtek.
Az első félidőben a Vasas birtokolta többet a labdát, de igazán veszélyes helyzetet elenite nem tudott kialakítani Gera Zoltán együttese, az első negyedórában inkább a hazaiak veszélyeztettek Merényi Ádám és Nándori Botond révén. A 26. percben viszont nekünk kellett izgulni, egy beívelés után a megzavart Auerbach Martin kiejtette a kezéből a labdát, de utána rögtön önfeláldozóan vetette magát a kapu előtt álló Urblík Jozef elé, és a kapura emelt labda végül egy védő lábáról szögletre pattant.
A lendületesen játszó Merényinek volt egy újabb kecsegtető kiugrása, de a félidő végén újfent a vendégek veszélyeztettek, óriási helyzetben előbb Auerbach védett nagyot, majd az ismétlésbe Kalmár Olivér vetődött bele.
A második játékrész elején Dajka László és Gera Zoltán is cserékkel igyekezett felfrissíteni a csapatát, amiből a hazaiak jöttek ki jobban, és időszakosan át is tudták venni az irányítást, a találkozó kiegyenlítettebb lett.
Mikor már úgy nézett ki, hogy igazságos gól nélküli döntetlennel zárul az összecsapás, a 88. percben nagy lendülettel kapura tört Urblík Józef, nem lehetett lerántani sem, majd 17 méterről kapura lőtt, a megpattanó labdát a vetődő Auerbach Martin még oldalra tud paskolni, de éppen az üresen érkező Pintér Filip elé, aki közelről nem hibázta el, és laposan a kapuba gurított.
A Vasas nagy küzdelem végén hazavitte a három bajnoki pontot Budafokról, mi pedig vasárnap a Kolorcity Kazincbarcika SC csapatát fogadjuk a Promontor utcában 17.30-tól.
Dajka László, a Budafoki MTE vezetőedzője: A Vasas többet birtokolta a labdát, de ismertük a terveit és a játékosállományát. Alaposan elterveztük a játékunkat, hogy masszív védelemből kontrákkal próbálunk eredményesek lenni. Az első félidő a vendégeké volt, a szünet után kiegyenlítetebb lett, de ez egygólos meccs volt, és mindkét csapat szerette volna el dönteni a találkozót. Ez most nekik sikerült, elvitték a három pontot, de egyet talán megérdemeltünk, sokat tettünk érte. A végén volt egy tizenegyesgyanús helyzet, de ezzel nem foglalkozom, hiszen voltak előtte más lehetőségeink, azokat kellett volna gólra váltani, egy-két játékosomnak talán nagyobb felelősséget kellett volna vállalnia, mert az ilyen kiélezett, kemény ellenfelekkel játszott meccseken az egy pont is sokat számíthat.
Gera Zoltán, a Vasas FC vezetőedzője: Nehéz mérkőzés volt, de erre is számítottunk, hiszen a Budafok jól szervezett együttes, melynek a védekezését most is nehéz volt feltörni. Időnként jól játszottunk már az első félidőben is, voltak lehetőségeink, uraltuk a játékot, a másodikban viszont volt egy időszak, amikor a hazaiak fölénk kerekedtek, de a cserékkel frissíteni tudtunk. Egyértelműen a győzelemért játszottunk végig, és ennek meg is lett az eredménye, Pintér Filip jókor és jó helyen érkezett. Úgy gondolom, megérdemeltük a győzelmet és a három pontot.
JEGYZŐKÖNYV
BUDAFOKI MTE–VASAS FC 0–1 (0–0)
BUDAFOK: Auerbach – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár O. – Nándori, Szabó B. – Szűcs P. (Szerető, 55.), Merényi (Németh M., 77.), Rétyi (Kun B., 55.) – Kovács D. (Elek B., 55.). Vezetőedző: Dajka László
VASAS: Jova L. – Bodnár J. (Pintér F., 70.), Baráth B. (Pávkovics, 65.), Otigba, Ilyinbor, Doktorics – Radó (Rácz B., 70.), Hidi M. S., Urblík J. – Tóth M. (Szánthó 70.), Könyves (Ódor, 90.). Vezetőedző: Gera Zoltán
Budafoki MTE Sporttelep, 1100 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Rózsa Dávid, Nagy Viktor). Gólszerző: Pintér F. (88.)