Bravúros pontszerzés a végén

Budafoki MTE

A Merkantil Bank Liga 9. fordulójában villanyfényes meccsen léptünk pályára az előző bajnokságban még első osztályú Budapest Honvéd ellen. A mérkőzést az M4 sport élőben közvetítette.

Erős Gábor vezetőedző szokás szerint a kezdőbe jelölte Fótyik Dominikot, de hátvédünknek a bemelegítés során meghúzódott a combja, így nem tudta vállalni a játékot, helyette Horgosi Donát játszott.

A tv-közvetítésnek köszönhetően ország-világ láthatta, hogy hatalmas iramban kezdődött a mérkőzés, s hét perc elteltével már két gól is esett. A hatodikban a Honvéd részéről Kerezsi közelről talált a hálóba (1–0), majd utána Horváth Olivér gyönyörű szólót követően lőtte ki a bal alsó sarkot (1–1).

S következett újra a Honvéd: a 16-oson belül Benczenleitner került a földre, Pintér játékvezető 11-est ítélt, de Holman büntetőjét Gundal-Takács kivédte!

Nemcsak a játékosok tettek meg mindent, a két szurkolótábor is lelkesen biztatta kedvenceit, így nagyszerű volt a villanyfényes találkozó hangulata.

A kezdeti nagy iram alábbhagyott, mindkét oldalon voltak helyzetek, talán a legnagyobb Oláh előtt adódott, de lövése elkerülte a kaput. A 37. percben Kovács vezette a labdát, de rosszul lépett, bokasérülés miatt le kellett cserélni, Elek jött be helyette.

A félidő végén Holman szerezhetett volna gólt, ám szerencsére a labda kapu fölé ment.

A folytatás elején egymás után Elek kétszer is megcélozta a kaput, első lövése célt tévesztett, a másodikat Dúzs hárította. S megint a félidő 6. perce: Holman átadásából Kerezsi megszerezte a második gólját (2–1). A 67. percben Holman kihagyta a kihagyhatatlant, óriási helyzetben közelről a kapu fölé emelt. Negyedórával a vége előtt Elek lövését ütötte szögletre a hazaiak kapusa. A 80. percben Kocsis Dominik távoli lövését mentette szögletre Gundel-Takács.

Végig küzdöttünk az egyenlítésért, ami sikerrel járt: Szerető távoli bombáját Dúzs ütötte szögletre, az első kísérletet is mentették a védők, majd az újabb szögletnél a Csonka által beívelt labdát Oláh fejelte a kapuba. (2–2).

Nagyon értékes pontot szereztünk, szurkolóink percekig ünnepelték csapatunkat.

Erős Gábor: Remek mérkőzés volt, a két szurkolótábor fantasztikus hangulatot teremtett. Nagyon örülük, hogy a végén sikerült kiegyenlíteni, büszke vagyok a játékosaimra. Kettő egyes hazai vezetésnél a Honvédnak meccslabdája volt, kihagyta a helyzetet, de ilyen a futball, nekünk sikerült a végén gólt szereznünk. Sajnos Kovács Dávidnak a bokája súlyosan megsérült, a pontos diagnózis pénteken derül ki, ez úton is jobbulást kívánok neki.

MERKANTIL BANK LIGA

9. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD–BUDAFOKI MTE
 2–2 (1–1)
Bozsik Aréna 2107 néző. Vezette: Pintér Csaba (Aradi József, Ország Péter)
HONVÉD:
 Dúzs – Szabó A., Lovric, Kálnoki-Kis, Benczenleitner – Adorján, Kocsis G. (Keresztes, a szünetben), Lőrinczy (Bobál G., 69.) – Kocsis D. (Kovács N., 89.), Holman (Nyitrai, Kerezsi (Bocskay, 69.). Vezetőedző: Pinezits Máté 
BUDAFOK: Gundel-Takács – Csonka, Lorentz, Horgosi, Kocsis B. (Merényi, 82.) – Oláh, Nagy G. (Vasvári, 60.) – Szerető, Németh M. (Bíró, 82.), Horváth O. (Kalmár., 60.) – Kovács D. (Elek B., 39.) Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Kerezsi (6., 51.) illetve Horváth O. (7.), Oláh (90+4.)

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon