Dala Samu: Lépcsőről lépcsőre szeretnék fejlődni

Budafoki MTE
Fiatal támadónkkal beszélgettünk

A pénteki, Kecskemét II. elleni felkészülési meccsen megszerezted az első gólodat a Budafok NB II-es csapatában. Hogy élted meg a pillanatot?

Már annak is nagyon örültem, hogy lehetőséget kaptam a találkozón, amelyen természetesen megpróbáltam maximális intenzitással pörögni és meghálálni a bizalmat. Nagyon vártam már a pillanatot, hogy az első találatomat is megszerezzem, így óriási volt az örömöm is. Bár az igazat megvallva nem is láttam, hogy gól lett, mert estében lőttem el a labdát, szinte háttal a kapunak, amikor a többiek szaladtak hozzám ünnepelni, akkor tudatosult bennem. Remélem, hogy sok hasonló pillanat vár még rám a jövőben!

A bajnokságban is túl vagy már egy nagy mérföldkövön, mert bár a Nyíregyháza elleni idegenbeli bajnoki legtöbbünk számára nem szép emlék, te aznap debütáltál a BMTE színeiben, így van egy olyan érzésem, az a nap is különleges volt a számodra.

Valóban, nagy volt bennem a kettősség, mert egyrészt boldog voltam a bemutatkozás, de természetesen csalódott az eredmény miatt. De összességében fontos lépcsőfok volt a pályafutásomban, hogy bemutatkozhattam az NB II-ben.

Nyáron kerültél fel a „nagycsapathoz”, érzed magadon a folyamatos fejlődést?

Egyértelműen, ezalatt a négy hónap alatt jóval többet fejlődtem, mint korábban bármikor. Fel kellett vennem a ritmust, így kellett hozzá egy kis idő, de profi körülmények között készülhetek nap mint nap, ami a jövőm szempontjából elengedhetetlen.

Ezek szerint komoly terveid vannak a futballal?

Igen, egyébként is sportos család vagyunk, édesapám BL-győztes olimpikon vízilabdázó, és a testvérem is pólózik. Én viszont jobban szeretek futni, mint úszni, úgyhogy bár egy ideig párhuzamosan űztem a kettőt, végül a labdarúgás mellett döntöttem.

Jó formában várhatjuk a bajnoki hajrát, hiszen a legutóbbi három meccsen hét pontot szereztünk, ráadásul a tabellán nálunk előkelőbb helyezést elfoglaló riválisokkal szemben. Mit vársz az utolsó fordulóktól?

Nagyon örülök, hogy egyre jobb formába lendültünk, éppen ezért nagy reményeket fűzök az utolsó három bajnokihoz is. Meg merem kockáztatni, hogy jó esélyünk van akár kilenc pontot is gyűjteni, amellyel nyugodtan mehetnénk el a téli szünetre.

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon