Ellenfél-les: Soroksár SC

Budafoki MTE

Fővárosi rangadó vár együttesünkre a Merkantil Bank Liga 37. fordulójában, szezonbeli utolsó hazai meccsünkön vasárnap a Soroksárt fogadjuk a Promontor utcában.

Riválisunk nagyszerű formában várhatja az egymás elleni mérkőzést, a 23. kerületiek legutóbbi négy meccsüket megnyerték a másodosztályban, ezt rajtuk kívül egyetlen gárda sem mondhatja el magáról a pontvadászatban. Lipcsei Péter tanítványai a hatodik helyőr várhatják az utolsó két fordulót, 36 mérkőzésen 15 győzelem, 12 döntetlen és 9 vereség a mutatójuk.

A csapat két leggólerősebb játékosa a Ferencváros korábbi támadja, Lovrencsics Balázs, valamint Halmai Ádám, akik egyaránt 14 alkalommal vették be az ellenfelek kapuját. Utóbbi például az őszi egymás elleni mérkőzésünkön sajnos ellenünk is betalált, ám számunkra így is kedvezően alakult a novemberi mérkőzés, hiszen Beke Péter és Sós Máté góljának köszönhetően 2–1-re nyertünk a Szamosi Mihály Sporttelepen.

Az örökmérleg rendkívül kiegyenlített: az NB II-ben eddig 11-szer találkoztunk a sárga-feketékkel, a mi szempontunkból pedig négy győzelem, két döntetlen és öt vereség a mérleg. Csapatunk immáron matematikailag is biztosította jövő évi másodosztályú tagságát, így minden adott ahhoz, hogy hazai környezetben egy nagyszerű rivális ellen élvezetes, izgalmas találkozón búcsúztassuk a 2022/23-as idényünket.

HAJRÁ BUDAFOK!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon