A Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét fogadtuk a Merkantil Bank Liga 27. fordulójában, és a bennmaradásért harcoló csapatunk számára kizárólag a győzelem volt elfogadható. Nagy küzdelem után végül sikerült feltörni a vendégek védelmét, Jagodics Márk és Fekete Máté találataival megszereztük a három pontot, és mivel a Békéscsaba gólnélküli döntetlent játszott a Karcaggal, kijöttünk a kiesési zónából.

AZ EDZŐK ÉRTÉKELÉSE:
Nikházi Márk: Dicséret illeti a játékosokat, hogy ilyen helyzetben bátran futballoztak, megmutatták, amit tudnak, és amit elterveztünk. Örülök, hogy sikerült gólokat szereznünk, az pedig fontos volt, hogy hátul nullára hoztuk le a mérkőzést.
Germán Tamás, csapatmenedzser: Elég rossz passzban vagyunk, már a mérkőzés előtt is gondokkal küzdöttünk a belső védő posztján. A Budafok a játék minden elemében fölénk kerekedett.

JEGYZŐKÖNYV
MERKANTIL BANK LIGA, 27. FORDULÓ
BUDAFOKI MTE–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 2–0 (0–0)
BMTE: Ecseri – Selyem, Kálnoki-Kis D., Jagodics M., Debreceni Z. (Lapu, 78.) – Németh M. (Kazmouz, 89.), Posztobányi – Varga B. (Kovács D., 90+3.), Kun B. (Horgosi, 78.), Hajdú R. (Fekete M., 78.) – Gyurkó. Vezetőedző: Nikházi Márk
SZEGED: Veszelinov – Sándor M., Rjaskó, Tóth B. (Szilágyi Z., 19.), Kalmár O. (Kurdics, 75.) – Halmai, Rabatin, Zvekanov (Márkvárt, 64.), Miskolczi (Bodnár B., 75.) – Novák Cs. (Borvető, 64.), Tóth-Gábor. Megbízott vezetőedző: Kapic Bekim
Budapest, BMTE Sporttelep, 400 néző. Vezette: Bana Gergely (Sinkovicz Dániel, Tóth Csaba). Gólszerzők: Jagodics M. (72.), Fekete M. (90.)
Fotók: Boros Sándor / Budafoki MTE
Hajrá Budafok!