Ha van olyan játékos a csapatunk keretében, aki ezer szállal kötődik Budafokhoz és a BMTE-hez, akkor Fekete Máté egészen biztos az. Az őszi szezon végén beszélgettünk vele emlékeiről, a nagyapjáról, a legendás Dobesch Gyuláról, eddigi pályafutásáról, a csapatkapitányi szerepről, a jelenlegi szezonról és arról, miben változott ő maga az elmúlt évtizedben.
Néhány évvel ezelőtt egy interjúban azt mondtad, Budafok az otthonod.
Itt kezdtem futballozni ötévesen, Budafokon a pálya mellett laktunk, a szüleim még most is ott éltek, gyerekként csak át kellett ugranom a falon, és már a pályán is voltam. A meccsre járás családi program volt, a nagyapám és a csapat miatt is, és ha csak időnk engedte, apuval és bátyámmal sokat fociztunk. Hozzám nőtt a klub, szépen belenőttem a felnőtt csapatba, gyakorlatilag 25 éve vagyok itt, egy féléves pesterzsébeti kitérőt leszámítva.
Lett volna lehetőséged eligazolni?
Az én budafoki történetem tényleg mesébe illő. Nem gondolkodtam el soha a váltáson, mindig is úgy tekintettem erre a klubra, hogy itt szeretnék kiteljesedni. Nem volt komoly megkeresésem, de soha nem is kerestem a lehetőséget, nem dolgoztam menedzserrel, a maihoz képest egy teljesen más időszakban nőttem fel.
Hogyan emlékszel nagyapádra, a klublegenda Dobesch Gyulára, aki sportolóként, edzőként és sportvezetőként is szolgálta a klubot?
Kétgenerációs házban nőttem fel, ők az emeleten laktak, így napi kapcsolatban voltunk vele, sok mindent ellestünk tőle, emberként rengeteget tanultunk tőle. Kiskoromban tartott nekem edzést, elképesztő volt az a nyugalom, ami áradt belőle, ezt a mai napig kevesen tudják átadni. Mellette nőttem fel, sokszor néztünk együtt focimeccseket, ilyenkor felmentünk hozzá, és olyan meglátásai voltak, amit semmiképpen nem neveznék átlagosnak. Nagyon jó nagyapa volt, jobbat nem is akarhattam volna, tiszta lelkű emberként mindenhez pozitívan állt hozzá, és minket is így terelgetett. Soha nem ártott senkinek, még azoknak sem, akik neki ártottak.
Milyen kezelni azt, hogy minden nyáron sok új játékos érkezik a csapatba?
Kovács Dáviddal viccesen mindig azt mondjuk, hogy már csak mi maradtunk egymásnak, bár én még ide sorolom Vaszicsku Gergőt is, aki most már technikai vezető a klubnál. Sok csapattárssal dolgoztunk az évek alatt, ami nem könnyű szempontból sem, de az ismerkedés, az összecsiszolódás sem ment mindig, mindenkivel gördülékenyen. Nyitott ember vagyok, nincsenek előítéleteim senkivel szemben, de mindenkinek van egy személyisége, és a közös sikerekhez alkalmazkodni kell. Idősebb játékosként feladatunk példát és irányt mutatni mindenkinek, aki Budafokra jön. Ugyanakkor tény, hogy a keret változásai miatt az állandóság is elveszik kicsit.
Milyen posztokon játszottál már?
Hátrébb kezdtem, de olyan 14-15 éves koromban kiderült, hogy egész jól érzem a kaput, és mivel éppen kevés támadónk volt, engem is feltoltak, és több éven át csatárt játszottam. Aztán voltam jobb és balszélső is, idősebb játékosként pedig visszakerültem hátra, most elsősorban jobbhátvéd vagyok, de ha kell, belső védőt is tudok játszani. Mindig azt a posztot élveztem, ahol éppen játszottam, így sosem untam bele, mindig új feladatként, egy új küldetésként fogtam fel.
Idén a Mezőkövesd és a Vasas ellen is csapatkapitány voltál. Mennyire más a karodon a szalaggal pályára lépni?
Fiatalon is voltam csapatkapitány, illetve a második csapatban, de úgy érzem, most értem meg rá. Plusz erőt ad, ha rajtam van a szalag, mert a csapatkapitánynak példát kell mutatnia, meg kell szabnia az irányt, amerre a csapat halad. Ez nagy felelősség, mert többet kell kihoznod magadból, bármilyen napod van.
Tíz év alatt miben változtál?
Egyre érettebb és higgadtabb lettem, másképpen látok helyzeteket, tudok gondolkodni az ellenfél fejével, mert a pálya minden területén megfordultam. Fiatalként emlékszem, voltak olyan tapasztaltabb egyéniségek, akiknek mondjuk NB I-es múltjuk volt, és más szerepet töltöttek be az öltözőben. Most már én is hasonló szerepet töltök be. A korosztály sokat számít, és az, hogy ki mit tett le, kire mennyire lehet felnézni.
Az eddigiekkel összehasonlítva mennyire küzdős ez a szezon?
Nagyon. Már tavaly, az idény vége felé beszélgettünk arról, hogy a következő milyen nehéz lesz, mert a fiatalszabály sok mindent befolyásol, kicsit megborítja majd a csapatokat. Budafokon a szezonok között sokat cserélődik a keret, és sokszor nincs meg az a mag, ami állandóságot és stabilitást eredményezne. Sokszor a szerencse sem állt mellénk, de erre nem szeretek hivatkozni, mi megtettünk mindent, és hiszem, hogy tavasszal ezt visszakapjuk majd.
A BVSC ellen mintha más csapat ment volna ki.
Ebben Nikházi Márk munkája is benne van, sokat számít, hogy egyértelműen el van mondva, mit akar látni a szakmai stáb, világos utasítások jönnek meccsen és meccs előtt is. Mindenkinek megvan a feladata, amit igyekszik végre is hajtani. A BVSC ellen már kevésbé voltunk görcsösek, ami annak is köszönhető, hogy a Soroksár ellen egy majdnem elvesztett meccset mentettünk meg, ami mentális erőt is adott. Zuglóban már úgy mentünk ki a pályára, hogy éreztük, győzni fogunk! Az elmúlt nehéz időszak után vissza tudtunk jönni.
Fotók: Boros Sándor / Budafoki MTE
Hajrá Budafok!
