“Pozitívan tekintek a közös munkára, várom, hogy kezdődjön az alapozás. Az első pillanattól nagyon jó benyomást keltett bennem a BMTE, az volt az érzésem, hogy a klub is azt szeretné, ha itt folytatnám a pályafutásomat és én is úgy érzem, hogy a fejlődésem szempontjából a lehető legjobb dolog, ha Budafokon folytatom a karrieremet. A csapattól és saját magamtól is stabil játékot várok az előttünk álló szezonban, remélem, sok közös siker vár ránk.”
Horváth Olivér 2000. július 18-án született Budapesten, a labdarúgás alapjaival pedig hét évesen ismerkedett meg, első klubja a Ferencváros volt. 2011-ben aztán az MTK-hoz igazolt, ahol öt szezonon keresztül futballozott, mígnem az Ajax hívására 2016-ban Hollandiába szerződött. 2018-ban a PSV Eindhovenhez került, ahhonan aztán 2020-ban tért vissza a budapesti kék-fehérekhez.
Ezután kölcsönben a Szombathelyi Haladást erősítette, majd Győrben és a III. Kerületben futballozott, az óbudaiaktól kerül most hozzánk. Pályafutása során bemutatkozott az U17-es és az U18-as korosztályos válogatottban is, posztját tekintve a bal oldalon támadóként és védőként is bevethető.
Köszöntünk Budafokon Olivér, sok sikert kívánunk!