A Merkantil Bank Liga 17. játéknapján vasárnap kora délután a BFC Siófok látogatott a BMTE Stadionba. Bár az első félidőben nem játszottunk jól, Jagodics Márk duplájával két gólos előnnyel mehettünk a szünetre, a hajrában pedig Takács Ronald biztosította be a 3-0-s győzelmünket.
Vezetőedzőnk, Mátyus János kényszerből egy helyen változtatott az előző két fordulóban a Győr és a Haladás ellen négy pontot szerző kezdőcsapatunkon, Adorján Krisztián ugyanis Szombathelyen megkapta ötödik sárga lapját, így Csonka András került be a középpályára: Gundel-Takács B. – Horgosi D., Jagodics M., Fótyik D. – Horváth O., Soltész I., Csonka A., Kovács D. (C), Margitics A. – Sós M., Beke P.
Az első percek a tapogatózás jegyében teltek, nem ugrottak egymásnak a csapatok. Az első lehetőség a vendégek előtt adódott: Nyári ívelt középre egy szabadrúgást, Varjas pedig 10 méterről tisztán fejelhetett, de szerencsére jócskán fölé/mellé bólintott. Sajnos a folytatásban sem igazán találtuk a meccs ritmusát, a Siófoknál volt többet a labda, mi nem jelentettünk veszélyt a rivális kapujára. A játékvezető sem könnyített a helyzetünkön, aki szinte minden ítéletével minket sújtott, az összes kétes esetet a siófokiaknak fújta be, illetve ami nálunk szabálytalan volt, az az ellenfélnek nagyvonalúan tovább…
A 30. percben viszont első helyzetünkből, egy nagyszerű góllal megszereztük a vezetést: Kovács Dávid ívelt középre egy szabadrúgást a jobb oldalról, Jagodics Márk tökéletes ütemben indult el a beadásra, így üresen, bevetődve, csukamozdulattal a bal felső sarokba fejelt, Hutvágnernek esélye sem volt, 1-0! És ha egyszer egy üzlet beindul: öt perccel később ugyanez a két játékosunk a második találatot is összehozta, ezúttal szögletből: Kovács bal oldali sarokrúgására ismét Jagodics érkezett középen nagyszerűen és 6 méterről, ezúttal is fejjel, megduplázta előnyünket, 2-0!
Szünetig nem változott az állás, fordulás után pedig a vendégek mindent egy lapra feltéve próbáltak szépíteni, védelmünk azonban jól állta a rohamokat, a 60. percben pedig Gundel védte bravúrral Varga kiszorított szögből leadott kísérletét. A vezetőedzők cserékkel frissítettek a félidő derekán, nálunk Nándori Botond, Györgyi Arthur, Takács Ronald és Szűcs Zsolt érkezett. Szűcs és Nándori a 75. percben majdnem összehozta a harmadik budafoki gólt: előbbi éles szögből leadott lövését bravúrral védte a siófoki kapus, a kipattantót pedig utóbbi küldte kapura kapásból, ám sajnos mellé ment a próbálkozás.
Ami viszont késik, az nem múlik: a 85. minutumban Takács Ronald kapott tökéletes indítást a leshatáron a félpályánál, majd eltolta a labdát a kapujából kifutó Hutvágner mellett és 18 méterről az üres hálóba passzolt, végleg eldöntve ezzel a lényegi kérdéseket.
MERKANTIL BANK LIGA
17. forduló
BUDAFOKI MTE–BFC SIÓFOK
3–0 (2–0)
Budapest, Promontor utca, 400 néző. Vezette: Berényi Tamás (Varga Gábor, Szilágyi Norbert)
BUDAFOK: Gundel-Takács – Horgosi, Jagodics M., Fótyik – Margitics A. (Györgyi A., 72.), Kovács D. (Nándori, 60.), Csonka A., Soltész I., Horváth O. (Bíró M., 87.) – Sós M. (Szűcs Zs., 72.), Beke (Takács R., 72.). Vezetőedző: Mátyus János
SIÓFOK: Hutvágner – Polényi (Eördögh, 72.), Varjas Z., Debreceni, Varga B. (György N., 82.) – Krausz, Nikházi – Major, Nyári (Farkas B., a szünetben), Balogh B. (Girsik, a szünetben) – Makrai (Horváth P., a szünetben). Vezetőedző: Domján Attila
Gólszerző: Jagodics M. (30., 35.), Takács R. (85.)