Jó meccset játszottunk Ajkán, de nem sikerült elhozni a három pontot

Budafoki MTE

Labdarúgócsapatunk története során hetedik alkalommal lépett pályára Ajkán, ahonnan eddig még sosem tudtunk győztesen távozni, mindössze egyetlen pontot sikerült elrabolni 1991-ben, de a közelmúltban ötször a hazaiak diadalmaskodtak. Ezúttal nem álltunk messze a sikertől.

Ezúttal reális esély volt a győzelemre, mert Nikházi Márk irányításával a csapat bátrabban játszik, agresszívebb és lendületesebb lett az elmúlt időszakban, Zuigeber Ákos a negyedik percben meg is szerezte a vezetést, jókor volt jó helyen.

Zuigeber volt egyébként az egyetlen játékos, akit az edzőnk berakott a megszokott kezdőbe, ezúttal a Horváth – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh, Kalmár – Sztojka, Németh – Szűcs, Zuigeber, Merényi – Vasvári tizenegy szaladt ki a pályára.

Tizenhárom perc elteltével azonban már egyenlítettek is a hazaiak, Kovács Nikolasz lövése megpattant Zuigéber lábán, így Horváth András már nem tudta védeni. Vasvári Zoltánnak még volt egy veszélyes fejese, de azt leszámítva a félidei szünetig egyik csapat sem jelentett nagyobb veszélyt a másik kapujára.

Ilyen visszafogott tempóban kezdődött a második játékrész is, majd a 69. pecben az Ajka megfordította a találkozót Kovács Nikolasz fejesgóljával, egyben második találatával, ami után az utolsó húsz percben nyomtunk rendesen.

Ezt Kalmár Olivér fejese és Szűcs Patrik kapufája is jelezte, ebben a periódusban az Ajka csak a szerencsének köszönhette, hogy nem kapott gólt, de a 84. percben végül sikerült egyenlíteni egy ellentámadásból, a csereként beállt Kun Bertalan közelről a léc alá vágta a labdát.

Ugyan nem sikerült elhozni a három pontot, de a játékunk ezúttal is rendben volt, megérdemelten egyenlítettünk és hoztunk el egy pontot Ajkáról. Hét forduló után csapatunk a tabella tizedik helyén áll.

A Budafoki MTE vasárnap, szeptember 29-én a Merkantil Bank Liga nyolcadik fordulójában, a Soroksár FC ellen folytatja a küzdelmeket hazai pályán, a találkozó 16 órakor kezdődik az Promontor utcában.

Schindler Szabolcs: Győzelemre játszottunk, ám két nagy hibát is elkövettünk, a mérkőzés elején és a végén – az első kapott gól megfogta a csapatot. Védekezésben többet hibáztunk a kelleténél, emiatt csalódott vagyok.

Nikházi Márk: Ajkán nem rossz az egy pont. Le a kalappal a srácok előtt, úgy érzem, közelebb álltunk a győzelemhez.

JEGYZŐKÖNYV

FC AJKA–BUDAFOKI MTE 2–2 (1–1)

AJKA: Szabados – Tóth G., Tar, Kenderes, Csemer (Kitl M., 80.) – Kopácsi, Csizmadia Z. (Pantovics, 59.) – Kovács N., Zsolnai, Doncsecz (Szarka Á., 59.) – Borsos F. (Nagy K., 80.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs

BUDAFOK: Horváth A. – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár O. (Kovács D., 84.) – Sztojka, Németh M. – Szűcs P., Zuigeber (Horváth O., 84.), Merényi (Kun B., 76.) – Vasvári (Elek B., 62.). Megbízott vezetőedző: Nikházi Márk

Ajka, Városi Sportcentrum, 1000 néző. Vezette: Bana Gergely (Huszár Balázs, Ország Péter). Gólszerzők: Kovács N. (17., 69.), ill. Zuigeber (4.), Kun B. (84.)

Hajrá Budafok!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon