Csapatunk 2–1-es győzelmet aratott az NB I-ből kiesett Kisvárda Master Good otthonában, a három pont sorsát már az első félidőben eldöntöttük, góljainkat Merényi Ádám és Sztojka Dominik szerezték.
Dajka László vezetőedző az Auerbach – Fekete, Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár – Szabó B., Sztojka – Rétyi, Merényi, Kun – Vasvári összeállítású kezdőcsapatnak szavazott bizalmat Kisvárdán, ahol még fél óra sem telt el a mérkőzésből, máris megszereztük a vezető gólt.
Merényi Ádámot előbb kicsit ápolni kellett, majd az ivószünet után, a 27. percben Vasvári Zoltán csúsztatta hozzá a labdát, amit 22 méterről kapura lőtt, és mivel megpattant egy védőn, a vetődő Hrabina Alex már nem tudta hárítani.
Néhány hazai helyzet után még a félidei szünet előtt sikerült növelni az előnyünket, a 43. percben egy jobb oldali támadás végén Kun Bertalan passzolt Vasvárihoz, aki Sztojkához továbbított, középpályásunk pedig a habozó hazai védők között tizenkét méterről, laposan a hosszú, bal alsó sarokba lőtt.
A második játékrész elején Merényi kapott sárgát, mert összeakaszkodott Aleksandar Joviciccsal, néhány perc múlva pedig kis híján növeltük az előnyünket. Ezután edzőnk beküldte a pályára Nándori Botondot, aki Merényi helyére érkezett, negyedóra múlva pedig a Rétyi Róbert, Kun Bertalan, Sztojka Dominik triót cserélte a Szerető Krisztofer, Szűcs Patrik, Németh Márió hármasra.
Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt szépített a Kisvárda, Gyurkó Máté jobb oldali beadására a védőinket megelőző Driton Camaj csapott le, aki két méterről a kapuba fejelte a labdát. A végén mind a két együttesnek voltak helyzetei, majd kapusunk, az egyébként szép és fontos védéseket bemutató Auerbach Martin kapott sárga lapot időhúzásért, mielőtt bravúrral ütött szögletre egy hazai fejest.
Csapatunk 2–1-re megnyerte a mérkőzést, így négy pontja van két forduló után, a Kisvárda pedig második bajnokiján is vereséget szenvedett.
Hajrá Budafok!