Németh Márió: Jót tett a lelkemnek a gól!

Budafoki MTE

A PMFC ellen győztes gólt szerző középpályásunkat kérdeztük.

Ősszel csak kapufákig jutottál, a tavaszi idényben viszont rögtön az első bajnokin gólt szereztél, amely ráadásul bravúrgyőzelmet ért a PMFC otthonában. Mit jelent számodra, hogy megtört a jég?
Nagyon bosszantott, hogy bár öt gólpasszt adtam az első félévben, tényleg legalább ennyiszer találtam el a lécet is, emiatt különösen örülök, hogy végre megvan az első budafoki gólom. Jót tett a lelkemnek és az önbizalmamnak, az pedig még inkább, hogy egy ilyen fontos meccsen győzelemmel kezdtük a tavaszt.

Nyáron érkeztél a Promontor utcába, beváltotta a reményeidet a klubváltás?
Abszolút, szerencsére sok ismerőssel találkoztam az öltözőben, korábbi ellenfelekkel, volt csapattársakkal, így könnyen ment a beilleszkedés. Mindenki jókat mondott a klubról, ez pedig maradéktalanul beigazolódott, remélem tavasszal az eredményekre sem lehet majd panasz és sok örömet okozunk majd a szurkolóknak.

Mit vársz a Kazincbarcika elleni, hétvégi mérkőzéstől?
Hasonló habitusban kell játszanunk, mint a Pécs ellen, ahol rendkívül harcosak voltunk. Tudtuk, hogy az átmenetek, valamint a második labdák megszerzése kulcsfontosságúak lesznek a találkozón, de végig élesek maradtunk, ez vezetett a sikerhez. A Kazincbarcika ellen vélhetően többet kell majd birtokolnunk a labdát és inkább nekünk kezdeményezni, de a felkészülési mérkőzéseken ezzel sem volt problémánk, így abszolút bizakodó vagyok, egyetlen cél lebeg a szemünk előtt: a három pont megszerzése!

A játékosunkkal készült teljes interjút a február 5-én, vasárnap megjelenő Promontor Magazinban olvashatják szurkolóink.

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon