Bár pályafutása legnagyobb sikereit az Újpest színeiben érte el, 1974 és 1978 között Budafokon futballozott. Hogyan emlékszik vissza a BMTE-nél eltöltött évekre?
Nagyon jól éreztem magam, remek csapattársaim voltak, mint például Harangi András, Esterházy Márton, Jakab János, Kapitány Sándor, Kisteleki István, vagy éppen Tóth Kálmán. Bár a másodosztályban szerepeltünk, egyértelműen NB I-es szintű gárda volt a miénk, ráadásul a kollektíva és a morál is olyan családias volt, mint amilyen még az UTE-nél sem. Arról nem is beszélve, hogy két szezonon keresztül Mészöly Kálmán irányított minket.
Mélyen megérintette a Szőke Szikla halála?
Rendkívül, Kálmánnal én még a válogatottban is együtt játszottam és ahogyan az imént említettem, a játékosa is voltam a Promontor utcában. Remek volt a kapcsolatunk a futballban és azon kívül is, nagyon sajnálom, hogy itt hagyott minket. Nemcsak a budafoki és a magyar, hanem az egyetemes labdarúgás lett szegényebb egy nagybetűs legendával.
Gyakran látott vendég a BMTE Stadionban, hogyan látja az „utódokat”?
Nyilvánvalóan két kedvenc csapatom van, de sajnos az utóbbi időben sem a Budafok, sem az Újpest nem kényeztetett el a szereplésével. Fáj a szívem, mert mindkét együttesnek nagyon szurkolok, ráadásul a körülményeket és a lehetőségeket össze sem lehet hasonlítani a mi időnkben jellemzőekkel. De továbbra is kitartóan drukkolok mindkét együttesnek.
Hatszor nyert magyar bajnokságot, kétszer emelhette magasba a Magyar Kupát, az olimpiai válogatott tagjaként pedig 1968-ban aranyérmet nyert Mexikóban. Melyik sikerre emlékszik vissza a legszívesebben?
Mindegyik csodálatos emlék a maga nemében. Nyilván a válogatottal elért olimpiai bajnoki cím egy kicsit más mint a többi, de az élvonalban és a kupában elért sikereknek is hatalmas értéke volt, hiszen az akkori Ferencvárost és Vasast megelőzni óriási fegyvertényt jelentett. Az Újpesttel kiegészülve ennek a három magyar csapatnak akkoriban a világ bármelyik együttese ellen volt esélye…
A nemzetközi kupaporondon az egykori Vásárvárosok Kupájában döntőt és negyeddöntőt, a BEK-ben pedig negyeddöntőt és elődöntőt is játszhatott. Ki volt a legnagyobb ellenfele a pályán a külföldi sztárok közül?
Védőként általában abban a “szerencsés “ helyzetben voltam, hogy engem állítottak rá az ellenfelek leggólveszélyesebb csatáraira… Uli Hoeness, Gerd Müller, José Altafini, Eusébio – hogy csak néhány klasszist említsek.
Abban az időben Magyarországon is rengeteg, mai értelemben vett sztár futballozott. Hátvédként kit volt a legnehezebb megállítania?
A legjobbakat szerencsére nem kellett, mert a társaim voltak, a Fazekas-Göröcs-Bene-Dunai-Zámbó támadószekció világviszonylatban is egészen elképesztőnek számított. De nyilván a riválisok is tele voltak hihetetlen képességű csatárokkal, Farkas Jancsi, Varga Zoli, vagy éppen Albert Flóri ellen sem volt álom a védekezés… De valóban, igazából akkoriban mindenhol volt minimum 4-5 európai szintű játékos; Tatabányán, Pécsen, Dorogon, vagy éppen az MTK-ban is.
Ha visszatekint, összességében elégedett a pályafutásával?
Nincs bennem hiányérzet, rengeteget kaptam a labdarúgástól. Ünnepnap volt minden mérkőzés, hétről hétre több tízezer ember előtt játszottunk és a világ elitjébe tartoztunk mind válogatott, mind klubszinten. Nyilván nem lehet azt a korszakot a mostanival összehasonlítani, sem futballistákat, sem lehetőségek, sem anyagiak terén…
Ha jól tudom, a labdarúgás mellett a vendéglátásban sem mozgott idegenül, a Csalogató Kisvendéglőben legendás volt a halászlé. Szerepel ez a tétel a Noskó-család karácsonyi menüjében is?
Természetesen, bár már átadtam az étterem vezetését, de anno, csütörtökönként tartottunk halnapot, özönlöttek az emberek, nagyon korán kellett asztalt foglalni ahhoz, ha valaki nálunk akart ebédelni, vagy vacsorázni. Töltött káposzta lesz a második fogás, várom már az ünnepi időszakot, sajnos sok negatívum történt ebben az évben, így biztos vagyok benne, hogy 2023 csak jobb lehet!
