Őrült második félidő után döntetlen a Csákvár ellen

Budafoki MTE
A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában szombaton kora délután az Aqvital FC Csákvár látogatott a BMTE Stadionba. A gól nélküli első félidőt követően a második játékrészre felpörögtek az események, négy találat is esett, egyenlő eloszlásban, így 2–2-es döntetlennel zárult a találkozó.

Mátyus János ezúttal az alábbi kezdőcsapatot küldi pályára: Gundel-Takács B. – Jagodics M., Fótyik D., Romic D. – Csonka A., Adorján K., Kovács D. (C), Oláh B., Horváth O. – Varga D., Beke D.

Borongós, álmosító időben indult a találkozó, ez pedig mintha a csapatokra is hatással lett volna, csendben, eseménytelenül zajlott az első negyedóra. Az első lehetőség előttünk adódott, Kovács Dávid kapott jó labdát középen Csonka Andrástól, csapatkapitányunk azonban bár nem sokkal, de 16 méterről a kapu mellét tekert. A vendégek a 20. percben veszélyeztettek először, Torvund kapott jó labdát a jobb oldalon, betört a 16-oson belülre, de szerencsére ő is mellé lőtt.

Egy sajnálatos sérülés miatt Oláh Bálintot elveszítettük a középpályáról, a hétközi kupameccsen győztes gólt szerző Soltész István váltotta, aki a 30. percben nagyszerűen ívelt középre a jobb szélről, a berobbanó Kovács pedig megelőzte védőjét, de 6 méterről sajnos fölé fejelt. A folytatásban kiegyenlített játék folyt a pályán, gól azonban nem esett a szünetig.

Fordulás után viszont szinte azonnal, azt viszont sajnos nem mi szereztük: egy szöglet után óriási kavarodás alakult ki a kapunk előtt, amelynek végén Murka Benedek előtt maradt a labda, aki 8 méterről a kapu jobb felső sarkába lőtt, 0-1. Szinte azonnal válaszolhattunk volna, szintén egy sarokrúgást követően: Kovács beadását Fótyik Diminik bólintotta rá 4 méterről, Auerbach óriási bravúrral védett, a kipattanót pedig Romic nem tudta egyből kapura kotorni, a védők pedig nagy nehezen a mezőnybe bombázták a labdát. Az 55 percben Beke Péter szlalomozott át három védőn és már csak a kapussal állt szembe, eltörte azonban a labdát, így a kifutó kapusban halt el az óriási ziccer.

Ezt követően kijöttek a szorításból a vendégek, akik főként távoli lövésekkel próbálkoztak, ezeket azonban Gundel könnyedén hárította. A 78. percben viszont végre megtörtük a jeget: Horváth Olivér ment el szépen a bal szélen, lapos centerezésére pedig a szünetben beálló Szűcs Zsolt érkezett remekül, aki 7 méterről, kapásból a hálóba bombázott, 1-1!

Örülni sem volt azonban időnk az egyenlítésnek, a vendégek ugyanis gyakorlatilag a középkezdésből ismét vezetést szereztek: Gazdag Vajk maradt üresen a 16-osunk vonalán, lövése a bevetődő Fótyikon még megpattant, így lent abszolút védhetetlen Gundel szempontjából, 1-2…

Nem adtuk azonban fel, ennek pedig meg is lett az eredménye, csereembereink, Németh Márió és Tischler Patrik hozták össze az újabb egyenlítő találatot: előbbi jobbról érkező szabadrúgását utóbbi fejelte közvetlen közelről a csákvári kapuba. A hajrában bár mindkét oldalon voltak még kisebb-nagyobb lehetőségek, újabb találat már nem esett, így 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó.

Merkantil Bank Liga

13. forduló

BUDAFOKI MTE–AQVITAL FC CSÁKVÁR
2–2 (0–0)

Promontor utca, 350 néző. Vezette: Gaál Ákos (Huszár Balázs, Aradi József)
Budafoki MTE: Gundel-Takács – Jagodics M., Romic, Fótyik – Csonka A. (Tischler P., 76.), Adorján (Györgyi, 62.), Kovács D., Oláh B. (Soltész I., 19.), Horváth O. – Varga D. (Szűcs Zs., a szünetben), Beke (Németh M., 76.). Vezetőedző: Mátyus János.
Aqvital FC Csákvár: Auerbach – Murka, Alaxai, Vaskó, László N. – Gazdag V., Magyar Zs. (Janyickij, 86.), Körmendi (Koval, 86.) – Torvund (Kocsis D.), Baracskai (Kártik, 72.), Tamás N. (Fejős, 62.). Vezetőedző: Tóth Balázs.
Gólszerzők: Szűcs Zs. (78.), Tischler (82.), ill. Murka (48.), Gazdag V. (79.)

BMTE-Csákvár

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon