Pacsi Bálint: Tehetségközpontunkban sikerként a folyamatos fejlesztést és fejlődést éljük meg

Budafoki MTE Budafoki MTE II U10 U11 U12 U13 U14 U15 U17 U19 U7 U8 U9

Ahogy az elmúlt években mindig, a Budafoki MTE elnöksége előtt ezúttal is megtartotta éves beszámolóját Pacsi Bálint, klubunk utánpótlás szakmai igazgatója, aki szerint munkájukat az minősíti, hogy tudnak-e a klub felnőtt csapatainak fiatal játékosokat nevelni.

A Promontor utcában tartott utánpótlás-évértekelőn a klub elnökségét Jakab János tiszteletbeli elnök, Markovics József elnök, Filkor Attila sportigazgató, Kiss Norbert ügyvezető, Nikházi Márk, első csapatunk vezetőedzője, és Pozder Nenad, a BMTE második csapatának edzője képviselte.

A tavasz legfontosabb eseményei közé tartozott, hogy az egyesület sikeresen teljesítette a belga Double Pass cég által végzett auditot, így a Magyar Labdarúgó Szövetség meghosszabbította Tehetségközponti státuszát.

„Ahogy a korábbi években, ezúttal is azt tűztük ki célul, hogy a játékosok és önmagunk folyamatos fejlesztése mellett emeljük a szintet, s biztosítsuk labdarúgóink számára a folyamatos fejlődést” – kezdte egyórás beszámolóját Pacsi Bálint szakmai igazgató.

Ennek érdekében növelték az U7-es és az U8-as korosztályokban a kiválasztás kritériumait, amire azért is szükség volt, mert U9-es korosztálytól már a Tehetségközpontoknak (TK) szervezett tornarendszerben kell helytállniuk a gyerekeknek, azaz négy Bozsik-hétvége helyett nyolc alkalommal lépnek pályára, többet utaznak, erősebb csapatokkal találkoznak.

„Az U9, U10 és U11-es korosztályok életkori sajátosságaira tekintettel az edzőkkel szembeni elvárás az, hogy mindenkinél nagyobb türelemmel forduljanak a játékosok irányába, a gyerekek eltérő érettségi szintjének megfelelően. Éppen ezért nem a fizikai paraméterek számítanak, hanem az elme és a döntéshozatal fejlettsége. Ebben a korosztályban az is hangsúlyos, hogy van lehetőség a TK-tornák mellett a Bozsik-rendezvényeken is részt venni, ahol alacsonyabb az intenzitás, ami segíti a később érő játékosok fejlődési ütemének megtervezését” – emelte ki a szakmai igazgató.

Az idei szezon egyik nagy előrelépése, hogy NB II-es felnőttcsapatunk vezetőedzője, Nikházi Márk kis létszámú csoportos foglalkozások keretében technikai képzést tartott az egyes korosztályoknak.

„Rendkívül fontos állomás, hogy az U12, U13, U14, U15-ös korosztályokban növelni tudtuk a döntéshozatal kivitelezésének edzésszámát és minőségi fejlesztését, melyek nagy részét Nikházi Márk tartja, aki nemcsak első csapatunk edzője, de korábbi magyar korosztályos válogatottként és több száz NB I-es és NB II-es mérkőzéssel a háta mögött, nyitott és közvetlen személyiségével igazi példakép játékosaink számára. Emellett ezekben a korosztályokban fontossá válik a preventív erősítés is, figyelemmel az e korban jellemző állandó növekedésre. Ezt a programunkat Illés Lilliána vezényli, aki egyébként a legendás Illés Béla lánya.”

A legnagyobb korosztályokban szisztematikus módon zajlik a felfelé áramoltatás, egyre fokozottabban ügyelnek arra, hogy a tehetségükkel, szorgalmukkal, alázatukkal azt kiérdemlők minél előbb együtt edzhessenek, vagy akár együtt játszhassanak az idősebbekkel, hiszen ez a fejlődésük egyik záloga.

„Ahogy eddig, így ezután sem az eredmény, a pont, az érem számít Tehetségközpontunk sikeres megítélése kapcsán, melyben sikerként a folyamatos fejlesztést és fejlődést éljük meg, és munkánkat egyedül az minősíti, hogy tudunk-e a felnőtt csapatainknak fiatal játékosokat adni. Épp ezért legbüszkébbek arra vagyunk, s ezzel párhuzamosan a legnagyobb sikernek azt tartjuk, hogy a 2007-es születésű Tóth Gergely tizenhét évesen az ősz kezdete óta látogatja az NB II-es csapatunk edzéseit, s edzőmérkőzésen már pályára is lépett a profik között” – tette hozzá Pacsi Bálint.

Az idei évben is a Mikulás hozta el az év játékosai díjakat.

Budafokon a 2024-es év utánpótlás-játékosa Tóth Gergely lett, korosztályonként pedig a következő sportolókat választották az év legjobbjainak: Munkácsy Ádám (U7), Kacsányi Dániel (U8), Gór Olivér (U9), Tóth Salamon (U10), Tóth Zsigmond (U11), Schember Patrik (U12), Regős-Turai Gergő (U13), Sulija Nimród (U14), Varga Tétény (U15), Petőcz-Nemessányi Bálint (U17), Tóth Gergely (U19).

“Az elsődleges megközelítésünk pedagógiai szempontból, hogy az edzőink szeressék a gyermekeket , engedjék őket kreatívan kibontakozni, hogy a motivált tehetség utat tudjon törni magának, és határozott célja elérésében segíteni tudja a pályán és a pályán kívül is. Mindezekhez kívánok szeretetteljes Adventi ünnepeket és kérem a Jóistent, hogy segítse fejlődésünket az új évben is, egészségben, boldogságban gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek!” – zárta Pacsi Bálint.

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon