A mondás szerint a jó kezdés elengedhetetlen egy sikeres bajnoki idényhez. Ezek alapján lehet oka a bizakodásra a budafoki szurkolóknak, hiszen rögtön az első fordulóban hatalmas skalpot gyűjtött be a csapatunk – megérdemelten?
Úgy érzem igen, felkészültünk a Csepelből, amelynek nem titkolt szándéka, hogy megnyerje a pontvadászatot és jövőre már egy osztállyal feljebb szerepeljen. Remek csapat ellen játszottunk, ennek tudatában a védekezésünkre helyeztük a hangsúlyt, átadtuk a területeket és inkább kontrajátékra rendezkedtünk be. Szerencsére ez tökéletesen működött, amelyhez persze elengedhetetlen volt, hogy mindenki tökéletesen betartsa azokat a taktikai utasításokat, amiket kértem. Hatalmas sikert arattunk, amely annak fényében még értékesebb, hogy közel 30 percet emberhátrányban futballoztunk, ez sem zavart meg azonban minket. Voltak változások a csapatunkban, időre van még szükségünk, de ez valóban hatalmas lökést jelenthet a folytatásra. Arról azonban szó sincs, hogy most hátradőlhetnénk, ennek a három pontnak ugyanis csak akkor lesz igazi értéke, ha a következő három bajnokin is hasonló teljesítménnyel rukkolnak majd elő a srácok!
Mennyire alakult át a keret a nyáron?
Nagy volt a mozgás, sokan távoztak és sokan érkeztek, a legnagyobb erősítés viszont az volt a számunkra, hogy a meghatározó futballistáinkat sikerült megtartanunk. Fiatal az átlagéletkora a csapatunknak, ez azonban egyáltalán nem hátrány, mindannyain bizonyítani szeretnének és ezt az edzéseken is örömmel tapasztalom.
Ha már edzések: a felkészülés a tervek szerint alakult?
Igen, szerencsére elvégeztük azt a munkát, amit szerettünk volna, ráadásul tavalyhoz képest most a körülmények is sokkal ideálisabbak voltak, akkor jobban kellett alkalmazkodnunk az utánpótlás alakulatok edzéseihez. Most szinte végig teljes pályán tudtunk készülni, ez pedig mind fizikális, mind taktikai szempontból az előnyünkre vált. Bízom benne, hogy ez majd a pályán is kijön, és nem is feltétlenül csak az eredményekre, hanem a mutatott játékra is gondolok.
Mik a célok az idei pontvadászatban?
A legfontosabb ugyanaz, ami az előzőben is: hogy a játékukkal minél többen felhívják magukra a figyelmet és akár az első csapatban is bemutatkozhassanak. Az a prioritás, hogy Csizmadia Csaba és az NB II-es gárda munkáját segítsük. Emellett persze a BLSZ I-ben is szeretnénk jó eredményeket elérni, és bár konkrét helyezéseket inkább nem mondanék, senkire nem akarok ugyanis plusz terheket rakni, de remélem, minél előkelőbb pozíciókért harcolhatunk majd!