Sikerült, megvan az első hazai győzelem a bajnokságban!

Budafoki MTE

A Merkantil Bank Liga nyolcadik fordulójában hazai pályán egy abszolút háromesélyes, ki-ki meccset jászottunk és nyertünk meg a Soroksár SC együttese ellen, Merényi Ádám hajrában szerzett góljával itthon tartottuk a három pontot, amire először volt példa ebben az idényben.

Bár a Merkantil Bank Ligában nagyon kiegyenített a mezőny, minden meccs háromesélyes, ugyanakkor jó esély kínálkozott, hogy megszerezzük az első hazai győzelmünket, mert egyrészt az ellenfél, a Soroksár SC hátrébb áll a tabellán, másrészt Nikházi Márk vezetésével új lendületet kapott csapatunk, és várható volt, hogy előbb-utóbb megtörik a hazai átok.

A tréner ezúttal a Horváth – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh, Kalmár – Németh , Sztojka – Kun, Zuigeber Á., Szűcs – Vasvári kezdőcsapattal állt fel, és bár eleinte többet birtokoltuk a labdát, nem kezdtük igazán jól a meccset, mert az ellenfél nagyon szervezetten védekezett, és edzője, Lipcsei Péter utasításának megfelelően már a hazai labdakihozásoknál letámadta az ellenfelet.

Negyedóra elteltével aztán szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a vendégcsapat, egy jobbról érkező beadás után Halmai Ádámot találta meg a labda, aki 12 méterről ívesen kapura fejelte a labdát, de mivel kapusunk, Horváth András rosszul mérte fel a távolságot, és kicsit kint állt a kapujából, a fejes átszállt fölötte, és ugyan visszavetődve még bele tudott érni, de a labda a hálóba hullott.

Közben Kalmár Olivért kellett lecserélnie az edzőnknek, mert a mérkőzés első percében összefejelt Kaján Norberttel, és mikor negyedóra múlva másodszor is földre került, Horváth Olivér állt be a helyére. És ha a vezető gól váratlan volt, az egyenlítő találatot is nevezhetjük annak, egy vendégszöglet után Holczer Ádám jött ki nagy lendülettel a kapujából, és tarolta le Vasvári Zoltánt, aki értékesítette a megítélt tizenegyest.

Négy perc múlva a húszéves csatár lábában benne volt a vezető gól is, de sajnos benne is maradt, pedig gyönyörűyen átvette és maga elé tette a hosszan előreívelt labdát, majd egy laza csellel elfektette a védőt is, és hét méterről, száz százalékos ziccerben a kapu fölé pörgetett.

A második féidőben mintha visszavettek volna a felek, a játék csordogált, helyzetek alig akadtak, mindkét edző cserékkel próbálta felrázni a csapatát. A rendes játékidő lejárta előtt hat perccel az ezúttal csereként beállt Merényi Ádám döntötte el a tlaálkozót, miután a tizenhatoson belül megkapta a labdát, és a hét méterről habozás nélkül a hosszúba lőtt, megszerezve saját negyedik gólját a szezonban, amivel a házi góllövőlista élén áll, egy találattal megelőzve Vasvári Zoltánt.

Ezzel megvolt az első hazai győzelmünk a szezonban, de ne felejtsük, hogy Nikházi Márk vezetésével még nem kapott ki a Budafok a bajnokságban, négy meccs alatt két győzelem és két döntetlen, azaz nyolc pont a mérlege, és a csapat feljött a tabellán a 7. helyre. A Soroksár pedig szervezetten játszott, de továbbára sem tudja megszerezni első idegenbeli győzelmét a ligában.

A Budafoki MTE vasárnap, szeptember 29-én a Merkantil Bank Ligában kilencedik fordulójában Mezőkövesdre látogat, a találkozó 13 órakor kezdődik az mezőkövesdi városi stadionban.

Nikházi Márk: Nehéz meccsre számítottunk, ésez be is igazolódott. Tudtuk, hogy erős csapat a Soroksár, nem is tudtunk dominálni, de a küzdőszellemünk végig példás volt, és az „ikszes” mérkőzést a hajrában megfordítottuk és megnyertük. Azt gondolom, hogy azért van nagyon jó csapatom, mert ugyan nem brillírozott, de így is megszerezte a három pontot.

Lipcsei Péter: Játékos- és edzői pályafutásom során nem tapasztaltam még akkora hibát, amelyet a játékvezető ma elkövetett. Ilyen tizenegyest még sosem láttam, amit befújtak ellenünk. Sajnos ez meg is pecsételte a sorsunkat, abszolút demoralizáló volt ez a gól, a szünetben feszült volt a hangulat az öltözőnkben. Ettől függetlenül a második félidőben le kellett volna rendezni a meccset, de sajnos lassabban játszottunk a kelleténél, s nem jól léptek be a játékba a szélső védőink sem.

JEGYZŐKÖNYV

BUDAFOKI MTE–SOROKSÁR SC 2–1 (1–1)

BUDAFOK: Horváth A. – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár O. (Horváth O., 19.) – Németh Márió (Kovács D., 82.), Sztojka – Kun B. (Rétyi, 70.), Zuigeber Á. (Merényi, a szünetben), Szűcs P. (Szabó B., a szünetben) – Vasvári. Megbízott vezetőedző: Nikházi Márk

SOROKSÁR: Holczer – Kaján, Króner, Bolla G., Dhonata – Vass Á. (Kundrák, 70.), Tóth A. (Dragóner F., 86.) – Szabó Sz. (Köböl, 70.), Korozmán (Gálfi N., 82.), Halmai Á. (Manner, 82.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter

Budafoki MTE Sporttelep, 400 néző. Vezette: Pillók Ádám (Máyer Gábor, Ring Kevin). Gólszerzők: Halmai Á. (0–1) a 15., Vasvári (11-esből, 1–1) a 32., Merényi (2–1) a 84. percben

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon