Tovább írjuk a budafoki tündérmesét: elődöntőbe jutottunk a Magyar Kupában!

Budafoki MTE

A Mol Magyar Kupa negyeddöntőjében szerdán kora este az NB I-ben harmadik helyen álló Kisvárda együttesét fogadtuk a BMTE Stadionban. Csapatunk végig fegyelmezetten és taktikusan futballozva gyakorlatilag esélyt sem adott élvonalbeli riválisának, Nándori Botons és Beke Péter góljával 2–0-ra nyertünk és ott vagyunk a legjobb négy között!

Mátyus János vezetőedzőnk két helyen változtatott a vasárnapi, Szentlőrinc elleni győztes csapaton, Nándori Botond és Németh Márió került be,a kezdőbe, így vártuk az összecsapást: Gundel-Takács B. – Fótyik D., Jagodics M. (C), Horgosi D. – Kalmár O., Soltész I., Adorján K., Nándori B., Bíró M. – Németh M., Beke P.

A meccs első percei az ismerkedés jegyében teltek, nem forogtak veszélyben a kapuk. A 8. percben Soltész István távoli kapáslövés centikkel ment el a bal felső sarok mellett, időnk sem volt azonban bosszankodni a kimaradt lehetőség miatt, mert megszereztük a vezetést: Beke Péter csapott le egy röviden hazapasszolt labdára, majd laposan centerezett, a középen érkező Nándori Botond pedig 8 méterről a kapuba passzolt, 1–0!

A folytatásban sem játszottunk alárendelt szerepet, sőt, az első félórában helyzetig sem jutottak a szabolcsiak, szervezetten és alázatosan futballoztunk, ahogyan azt Mátyus János várta is játékosainktól, így eltüntettük az osztálykülönbséget. A meddő mezőnyfölénynél többre a szünetig sem futotta a szabolcsiak erejéből, mi viszont álomszerűen zártuk a játékrészt: ezúttal Nándori centerezett a bal oldali alapvonalról, Beke pedig berobbant az ötösön és közelről megduplázta az előnyünket, 2-0!

Szünetben hármat is cseréltek a vendégek, míg nálunk Bíró helyét Margitics vette át. A játék kép azonban nem változott, bár többet volt a labda a Várdánál, előttünk adódott ziccer: Adorján Krisztián ugratta ki a jobb oldalon Bekét az 57. percben, aki egy az egyben megverte emberét, 14 méteres kísérletét azonban bravúrral védte Petkovic.

Időközben újabb cserék érkeztek a pályára, Mátyus János Horváth Olivért, Sós Mátét, Györgyi Arthurt és Bakti Balázst küldte be szép sorban, az idő pedig szerencsére egyre csak fogyott. A vendégek a 77. percben találták el először a kapunkat, ekkor a szintén padról érkező Driton Camaj lőtt 10 méterről egy szép átvétel után, Gundel azonban magabiztosan hárított. A találkozó hajrájában bár mindent egy lapra feltéve próbált támadni a Kisvárda, továbbra sem talált fogást szervezett védelmünkön, így megőríztük előnyünket és teljesen megérdemelten búcsúztattuk NB I-es riválisunkat. Ott vagyunk tehát a Magyar Kupa legjobb négy csapata között, 2017. után történelmünk során másodszor.

Az elődöntők tervezett időpontja április 5-e, szerda.

Mol Magyar Kupa
Negyeddöntő

Budafoki MTE–Kisvárda Master Good
2–0 (2–0)

Budafok, 528 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Márkus Tamás, Berényi Ákos)
BUDAFOK: Gundel-Takács – Horgosi, Jagodics M., Fótyik – Bíró M. (Margitics, a szünetben), Soltész I., Adorján, Kalmár O. (Bakti, 80.) – Németh Márió (Horváth O., 62.) – Beke II Péter (Györgyi, 80.), Nándori (Sós M., 66.). Vezetőedző: Mátyus János.
KISVÁRDA: Petkovics – Kovacic, Vranjanin, Hej (Camaj, a szünetben) – Melnyik, Lucas – Vida K. (Mesanovic, szünetben), Navrátil (Karabeljov, a szünetben), Alic (Leoni, 63.) – Szpaszics (Ilievszki, 68.), Makowski. Vezetőedző: Török László.
Gólszerző: Nándori (10.), Beke II Péter (45.)

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon