Újra három pont!

Budafoki MTE

Végre győztünk! Szeptember 24-e óta nyertünk ismét – nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatot sikerült megszakítani –, akkor a Tiszakécskét vertük meg 2-1-re.

Hideg, szeles időben mély talajú pályán kezdődött a mérkőzés. Csapatunk, ahogy a játékosok ígérték, rendkívül motiváltan, lelkesen futballozott Néhány helyzet után a 11. percben Elek, Kocsis, Vasvári akció után utóbbi talált a hálóba (1–0). Kalmár fejesét követően a labdát a gólvonalról vágta ki Kurdics, majd Kocsis előtt adódott hatalmas lehetőség, de Tóth mentett. A 43. percben emberelőnybe kerültünk: a kapujából kifutó Tóth kaszálta el a Kovácsot, és kézzel is a labdához ért, Németh felmutatta a piros lapot.

A szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, de nekünk volt több helyzetünk, Elek előtt adódott sok lehetőség, de nem járt sikerrel. Kalmár is a kapuba találhatott volna, de közelről mellé fejelt. A 88. percben Kovács révén növeltük előnyünket (2–0), majd Horgosi szabálytalansága miatt büntetőhöz jutottak a vendégek, Süttő 11-esét Gundel-Takács bravúrral hárította.

Nyolc meccs után sikerült újra nyernünk, a lelkesedés és az emberelőny mellett talán azzal is, hogy a mieink jobban alkalmazkodtak a nehéz talajhoz.

Az őszi idény végén a nyolcadikok vagyunk a tabellán.

Ezen a mérkőzésen fejezte be játékvezetői pályafutását Németh Ádám, aki korábban FIFA-bíró is volt.

Erős Gábor: „A rossz sorozat után a három pont megszerzése volt a legfontosabb. Futballra alkalmatlan talajon nagyon küzdelmes meccset játszottunk, motiváltan, agresszívan futballoztunk, sok helyzetet alakítottunk ki Megérdemelten nyertünk. A rossz talaj miatt szerettük volna elhalasztani a találkozót, de vendégek ebbe nem mentek bele, most viszont már jó, hogy így döntöttek.”

MERKANTIL BANK LIGA
17. FORDULÓ

BUDAFOKI MTE–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 2–0 (1–0)
Promontor utcai Stadion, 250 néző. Vezette: Németh Ádám (Vígh-Tarsonyi Gergő, Horváth Zoltán)
BUDAFOK: Gundel-Takács – Bíró (Orosz, 92.), Lorentz, Horgosi, Kalmár – Csonka (Fiáth, 92.), Oláh – Kocsis (Szerető, 78.), Kovács (Németh, 92.), Vasvári (Merényi, 85.) – Elek. Vezetőedző: Erős Gábor
KAZINCBARCIKA: Tóth – Ternován (Kotula, 78.), Szemere, Heil, Papp, Süttő – Kártik – Pekár (Bánhegyi, 44.), Csatári – Kurdics (Csilus, 58.), Pinte. Vezetőedző: Csábi József 
Gólszerző: Vasvári Z. (11.), Kovács (88.)
Kiállítva: Tóth (43.)

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon