Köszöntjük szurkolóinkat! 16 órától a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában a tabella hetedik helyén álló, jó formában futballozó Mezőkövesd Zsóry FC együttesét fogadjuk a Promontor utcában, mellyel ősszel 3–3-as döntetlent játszottunk, akkor az ősz egyik legszebb feltámadását produkálva háromgólos hátrányból álltunk fel.
A mérkőzést Móri Tamás vezeti, asszisztensei Bertalan Dávid és Nagy Viktor lesznek. A tartalék játékvezető Juhász Bálint.
Mészöly Géza vezetőedzőnk a következő kezdőcsapatot küldi a pályára: Dúzs – Fekete M., Lorentz, Kalmár, Oláh B. (csk) – Sztojka, Németh M. – Szűcs P., Zuigeber, Rétyi – Vasvári
A kispadunk: Horváth A., Ecseri (kapusok), Nándori, Elek B., Kovács D., Horgosi, Szerető, Rehó, Kun B., Tóth G., Merényi
Csertői Aurél, a Mezőkövesd trénere ezt a kezdő tizenegyet jelölte ki: Juhász I. – Kojnok, Varjas, Bora, Vajda S. – Posztobányi, Bertus – Szendrei Á., Lőrinczy, Gresó – Szalai J.
A Mezőkövesd kispadja: Deczki, Winter (kapusok), Hornyák Cs., Vanja, Cibla, Bartusz, Vidnyánszky, Zachán, Farkas D., Horváth K., Cseri, Keresztes
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS! A vendégek talpig fehér mezben lépnek pályára, a mieink a szokásos piros-feketében kezdik a mérkőzést.
7'
Egy vendégtámadás végén Szalai József pörgeti fel a labdát a tizenhatoson belülre, a kapujából kilépő Dúzs Gellért azonban magához öleli a labdát.
9'
Szögletet végezhettünk el a jobb oldalról, Zuigeber Ákos tekerte a labdát a kapu elé, de ott két játékosunk is zavarta egymást kicsit, és egyikőjük sem tudott a kapura fordulni.
14'
Egy veszélyesen csavarodó bal oldali vendégszögletet fejelnek ki a védőink.
18'
Két gyors budafoki helyzet, előbb Németh Márió tekerte a kapu fölé a labdát 25 méterről, majd egy fél perccel később a tizenhatoson belül Zuigeber Ákos kapta a labdát, majd ügyes cselek után a kapus kezébe gurít.
23'
GÓÓÓÓÓÓL! Varjas Zoltán buktatta a tizenhatoson belül Vasvári Zoltán, aki a megítélt büntetőt higgadtan a kapu jobb oldalába helyezi. 1-0
30'
Németh Márió teker középre bal oldalról, a kapus óriási bravúrral ér bele Sztojka Dominik fejesébe!
36'
GÓÓÓÓÓÓL! Szabadrúgást kapunk húsz méterre a vendégkaputól, Sztojka Dominik pedig hatalmas gólt ragaszt a kapu bal oldalába! 2-0
44'
Kapusunknak, Dúzs Gellértnek kell kétszer is játékba avatkoznia, előbb Bertus Lajos szabadrúgását hárítja, majd egy szögletet kell kiöklöznie.
45' + 2'
VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!
46'
ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ. Cserélt a Mezőkövesd, Kojnok Zsolt helyére Farkas Dániel ékezett.
50'
Bal oldali szögletet végezhettünk el, de Juhász István simán lekapta a levegőből.
53'
Németh Márió kapott sárga lapot, mert földobta magát a vendégek tizenhatosán belül.
58'
Formás hazai támadás végén Németh Márió passza után Rétyi Róbert tolta meg a labdát, majd laposan a rövid sarok felé lőtt, a kapus vetődve védett.
61'
Németh Máriót kell rövid ideig ápolni, de szerencsére rendben van.
62'
Zuigeber Ákos célozza meg a kaput a tizenhatos jobb oldaláról, de Juhász István szép vetődéssel hárított.
65'
Bora György kapott sárga lapot, mert odalépett Zuigeber Ákosnak.
67'
GÓÓÓÓÓÓL!!! Már három góllal vezetünk! Egy hazai támadás végén Rétyi Róbert lövése elakad a falban, de éppen Zuigeber Ákos elé pattan a labda, aki kapásból a a léc alá bombáz tíz méterről. 3-0.
74'
Egy veszélyes vendégtámadás végén a magas ívű fejes elkerüli a kpaunkat.
75'
GÓÓÓÓÓÓL! Szépít a Mezőkövesd. Gresó Mátyás lőtt laposan félfordulatból kapura 15 méterről, Dúzs Gellért hiába vetődött, a jól helyezett labda éppen befért a bal kapufa mellé. 3-1
78'
Cserélt mindkét csapat, a Mezőkövesdbe Zachán Péter és Cibla Flórián érkezett Szalai József és Lőrinczy Attila helyére. A BMTE vezetőedzője, Mészöly Géza Rétyi Róbertet és a gólszerző Zuigeber Ákost hívta le, a helyükre pedig Kovács Dávid és Merényi Ádám állt.
85'
Egy szép hazai támadás végén Merényi Ádám lötte laposan méterekkel a hosszú sarok mellé.
90'
A játékvezető négy percet hosszabbít.
90' + 2'
Cibla Flórián távolról a kapu elé ível, de a kimozduló Dúzs Gellért lehúzza a labdát.
90' + 5'
Gyönyőrű hazai helyzet, Kovács Dávid ível félmagasan a kapu elé, Merényi Ádám elől szögletre mentenek a vendégvédők.
90' + 5'
VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, 3-1-RE NYERT A BUDAFOK!