Koszorúzás Zakariás József és a 6:3 tiszteletére

Klubunk szombaton a Promontor utcai létesítmény előtt lévő szobránál koszorúzást tartott az egykori budafoki játékos, a 35-szörös válogatott, olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes Zakariás József halálának 52. évfordulójára és a magyar labdarúgás napjára, a legendás 6:3-ra emlékezve. Az Aranycsapat, amelynek balfedezete volt Zakariás József, 1953. november 25-én hetven esztendeje az Évszázad mérkőzésén a Wembleyben 6:3-ra győzött […]

Következik: a „döntetlenkirály”

A Merkantil Bank Liga 16. fordulójában vasárnap 13 órakor Pécsen lépünk pályára. A PMFC az egész mezőnyben a legtöbb döntetlent érte el, szám szerint hetet. A Baranya vármegyei együttes négyszer győzött, négyszer veszített, 19 pontjával a 12. helyezett. Az eddigi15 mérkőzésén mindössze öt gólt szerzett, viszont nagyon kevés gólt is kapott, csak kilencet. Mi ugye, […]

Gundel-Takács: fejes, Elek: gól

Legutóbbi bajnoki mérkőzésünkön, vasárnap a Promontor utcai pályánkon az utolsó pillanatban egyenlítettünk a Mosonmagyaróvár ellen. Ehhez az is kellett, hogy kapusunk, Gundel-Takács Bence előre menjen. Gundel Takács-Bence: „Nagyon fontos, volt, hogy legalább az egyik pontot itthon tartsuk. Az első félidőben rosszul játszottunk, a másodikban tíz emberrel is sokkal jobban. A meccs hosszabbításában szabadrúgáshoz jutottunk, én […]

A végén mentettünk pontot

A Merkantil Bank Liga 15. fordulójában izgalmas mérkőzésen, nagyon nehéz talajú pályán kétgólos hátrányból az utolsó pillanatban szerzett góllal egyenlítettünk. Erős Gábor támadó szellemű csapatot küldött a pályára, ezért is hatott hideg zuhanyként, hogy a Mosonmagyaróvár kevesebb mint fél óra alatt védelmi hibákból kétgólos vezetésre tett szert. És sajnos a 35. percben emberhátrányba kerültünk, a […]

Kötelező a győzelem

Csapatunk szombaton délelőtt megtartotta a vasárnapi, Mosonmagyaróvár elleni Merkantil Bank Liga-mérkőzés előtti utolsó edzését, a pályát kímélve, a kapu mögött területen A időjárás nem volt kegyes a futballistákhoz, a hidegebbre fordult időben az eső is esett. Jó hír, hogy a bokasérüléséből felépülő Pintér Ádám már óvatosan, de a többikekkel gyakorolt. A tréning jó hangulatban zajlott, […]

Halottak napi megemlékezés

Jakab János tiszteletbeli elnökünk kezdeményezésére klubunk vezetői, a stábtagok, az utánpótlásban dolgozó edzők és a játékosok csaknem tíz éve november elején a Budafoki temetőben mindig felkeresik és megkoszorúzzák azoknak a sírját, akik elmúlt több mint 110 esztendőben hozzájárultak a budafoki labdarúgás sikeréhez. Így volt ez az idén is. A halottak emléke előtti mostani tisztelgésen többek […]

Pezsgő látogatás

A Budafoki MTE és a Zakariás Alapítvány meghívására a Promontor utcai klubházunkba látogatott Eberhard Benz, a Törley németországi tulajdonos cégének, a Henkelnek vezérigazgató-helyettese és munkatársa, dr. Evelyn Pabst, Csekei Gábor és Müller Kornél, a Törley Pezsgőpincészet Kft. két ügyvezetője. A találkozóra eljött a budafoki Németh Zsolt, országgyűlési képviselő,  az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Karsay […]