ISMÉT NÁLUNK JÁRT A MIKULÁS! A CSOMAGOK MELLETT EZÚTTAL IS MEGHOZTA AZ ÉV JÁTÉKOSAI DÍJAKAT IS

Mikulás lepte meg az év utolsó edzésén utánpótlás játékosainkat, aki nemcsak ajándékcsomagokat, hanem az Év Játékosai díjakat és az ahhoz tartozó okleveleket is magával hozta.
GRATULÁLUNK! Vamberszky Attila bemutatkozott az U15-ös válogatottban

Korábbi játékosunk, Vamberszky Attila (2009) bemutatkozott az 1-1-es döntetlennel végződő, Csehország elleni barátságos mérkőzésen.
Koszorúzás Zakariás József és a 6:3 tiszteletére

Klubunk szombaton a Promontor utcai létesítmény előtt lévő szobránál koszorúzást tartott az egykori budafoki játékos, a 35-szörös válogatott, olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes Zakariás József halálának 52. évfordulójára és a magyar labdarúgás napjára, a legendás 6:3-ra emlékezve. Az Aranycsapat, amelynek balfedezete volt Zakariás József, 1953. november 25-én hetven esztendeje az Évszázad mérkőzésén a Wembleyben 6:3-ra győzött […]
Zakariás József és a 6:3 tiszteletére
Szakmai nap keretében láttuk vendégül a vasi kollégákat

A Sárvár FC felnőtt csapatának vezetőedjőze, Nagy Dániel, valamint az utánpótlásból Szakos Gergő, Kovács Tamás és Fider Ádám látogattak el hozzánk, hogy egy szakmai nap keretében megismerhessék Tehetségközpontunk működését, képzési filozófiáját.
Újabb partnerség a kerületben: aláírásra került az együttműködési megállapodás a Budatétény SE egyesületével

A nyáron a Nagytétényi SE, a múlt héten pedig a Budatétény SE csapatával írtunk alá együttműködési megállapodást, így még komplexebb a kerületi összefogás a labdarúgásban.
Halottak napi megemlékezés
Halottak napi megemlékezés

Jakab János tiszteletbeli elnökünk kezdeményezésére klubunk vezetői, a stábtagok, az utánpótlásban dolgozó edzők és a játékosok csaknem tíz éve november elején a Budafoki temetőben mindig felkeresik és megkoszorúzzák azoknak a sírját, akik elmúlt több mint 110 esztendőben hozzájárultak a budafoki labdarúgás sikeréhez. Így volt ez az idén is. A halottak emléke előtti mostani tisztelgésen többek […]
Pezsgő látogatás

A Budafoki MTE és a Zakariás Alapítvány meghívására a Promontor utcai klubházunkba látogatott Eberhard Benz, a Törley németországi tulajdonos cégének, a Henkelnek vezérigazgató-helyettese és munkatársa, dr. Evelyn Pabst, Csekei Gábor és Müller Kornél, a Törley Pezsgőpincészet Kft. két ügyvezetője. A találkozóra eljött a budafoki Németh Zsolt, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Karsay […]
Garamszegi-Géczy Árminnal és Vamberszky Attilával, korábbi játékosainkkal beszélgettünk
Garamszegi-Géczy Ármin (2008) ezen a nyáron, Vamberszky Attila (2009) 2022 nyarán került akadémiai szintre, előbbi az ETO FC Győr, utóbbi a Ferencvárosi TC korosztályos csapatát erősíti. Volt játékosaink készségesen válaszoltak kérdéseinkre.