Mozgalmas, mérkőzésekkel teli szakmai napot tartottak edzőink

Tehetségközpontunk edzői stábja szerdán szakmai napot tartott, melynek keretében először megtekintettük felnőtt csapatunk Iváncsa elleni kupameccsét, majd este az MTK-Ajax U19-es Bajnokok Ligája ütközeten tettünk látogatást.
Fiatal támadó érkezett az MTK-ból

Utánpótlás válogatott játékossal erősített együttesünk, másfél évre Budafokra került kölcsönbe az MTK 18 éves csatára, Vasvári Zoltán. A támadó szerdán a kék-fehérek ifjúsági Bajnokok Ligája meccsén még pályára lépett az Ajax ellen, mostantól viszont együttesünket erősíti. Nem lesz teljesen ismeretlen a közeg számára, hiszen a téli felkészülést már csapatunkkal végezte. „Már jó ideje a csapattal […]
A Kisvárdával játszunk a Magyar Kupában!

Csütörtökön este megtartották a Mol Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását, amelyet egyedüli NB II-es együttesként várhatott csapatunk. A címvédő Ferencvárost korábban búcsúztató Iváncsa otthonában aratott 2–1-es sikerrel jutottunk az idei sorozat legjobb nyolc csapata közé, ahol rajtunk kívül csak élvonalbeli alakulat volt érdekelt: a Vasas, a Mezőkövesd, a Zalaegerszeg, a Paks, a Debrecen, a Kisvárda, valamint […]
Nemzetközi teremtornán jártunk Muzslán

Az U13-U14-U15-ös csapatainkból kiválasztott játékosainkból álló gárdánk a felvidéki Muzsla település által szervezett nemzetközi tornán vett részt a felkészülés részeként. A kiváló szervezésű tornán kiélezett csatákat vívott, illetve nagyszerű mérkőzéseket játszott gárdánk, melyek amellett, hogy kiválóan szolgálták játékosaink fejlődését, egyben azt is eredményezték, hogy végül tornagyőztesként utazhattak haza játékosaink.
Jegyinfók az Iváncsa elleni Magyar Kupa nyolcaddöntőre

Idegenben, az NB III, Közép-csoportjának éllovasa otthonában vívhatjuk ki a legjobb nyolc közé jutást a Magyar Kupában. Íme a legfontosabb szurkolói információk a szerdai, Iváncsa elleni összecsapással kapcsolatban. A Károlyi István Sporttelep pontos címe: 2454 Iváncsa, Arany János utca A mérkőzés 13.00 órakor kezdődik majd, amelyre a jegyek egységesen 2000 forintba kerülnek. A jegypénztárak a […]
Teremtornával kezdtek kisebb korosztályaink

U8-as és U10-es csapatunk is jóhangulatú és jól szervezett teremtornával kezdte a 2023-as esztendő hétvégi elfoglaltságainak sorát. Mindkét együttes jóiramú, a felkészülést kiválóan segítő mérkőzéseket játszott.
Csapatépítő kiránduláson jártak utánpótlás edzőink

Bakonybélben jártak utánpótlás edzőink, ezzel a csapatépítő kirándulással kezdték meg a 2023-as esztendő tavaszi évadát.
Új év, új játékos: a Puskás Akadémiából erősítettünk!
A 2023-as esztendő első napján máris jó hírrel szolgálhatunk szurkolóinknak: Budafokon folytatja pályafutását a korosztályos válogatott Bakti Balázs! A mindössze 19 éves labdarúgó posztját tekintve támadó középpályás, a felcsútiak színeiben pedig már az NB I-ben is bemutatkozott, akikkel többek között U17-es bajnoki címet is nyert, valamint elhódította a Puskás–Suzuki-kupát! A fiatal játékos kölcsönben került a […]
KARÁCSONYI ÜDVÖZLET

NAGYON BOLDOG ÉS BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET, VALAMINT SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
U14: Debrecenben zártuk az évet

Debrecenbe kéne menni…U-14-es fiataljaink meg is tették, éremmel és megannyi élménnyel tértek haza a Karácsony Kupáról.