Volt tartása a csapatnak, de sajnos kikaptunk

A Merkantil Bank Liga 14. fordulójában a Szeged-Csanád GA ellen játszottunk a Szent Gellért Fórumban, ahol 1–0-ra nyert ellenünk a hazai együttes. Csapatunkból Pintér és Sós sérülés miatt hiányzott, Oláh pedig öt sárga lapja miatt nem léphetett pályára. Ebben az idényben először álltunk fel három középső védővel. Az első húsz percben jobbára mezőnyjáték folyt a […]
Rá kell találni a régi útra!

A Merkantil Bank Liga 14. fordulójában a Szeged Csanád Grosics Akadémia ellen lépünk pályára vasárnap 17 órakor a Szent Gellért Fórum Stadionban. Csapatunk nincs túl jó formában, legutóbb a Tiszakécske ellen nyert 2–1-re, még a 8. fordulóban, szeptember 24-én. Azóta két döntetlent ért el (Honvéd, idegenben 2–2, Soroksár, otthon 0–0), így éppen itt az ideje, […]
Kiesés a Veszprém ellen

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában Pápán, a Perutz Stadionban nagy küzdelem után 3–2-re kikaptunk, így nem sikerült bejutni a 16 közé. Az NB III Északnyugati csoportjának második helyezett csapata, a Veszprém jelenleg nem tudja használni saját pályáját, ezért a hazai mérkőzéseit Pápán rendezi. Akárcsak a 32 közé jutásért vívott, Putnok elleni MK-meccsen, ezúttal is […]
Következik: Pápán a Veszprém

A Mol Magyar Kupa 4. fordulójában az NB III egyik élcsapatával játszunk. A mérkőzés november 1-jén, szerdán lesz 12.30 órakor Pápán, mert ellenfelünk jelenleg nem tudja saját pályáját használni. A Veszprém az NB III Északnyugati csoportjában szerepel, 13 forduló után 27 ponttal a második a 29 pontos Tatabánya mögött. Nyolcszor győzött, háromszor döntetlent ért el […]
Pont nélkül jövünk haza

A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában Siófokon léptünk pályára és kétgólos vereséget szenvedtünk. Keretünkben két sérült van: Pintér Ádám részleges bokaszalag-szakadása után már lábadozik, gyógytornára jár, Biró Márknak pedig, aki még a győri kiállítása után a második csapatunkban játszott a Csepel UFC elleni BLASZ I-es meccsen, a kézközépcsontja tört el, meg is operálták, mindkettőjüknek jobbulást […]
Nagyon kell a három pont!

Csapatunk a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában vasárnap 13 órakor Siófokon játszik. A pénteki, rendkívül kellemetlen, esős időben is szorgalmasan készültünk a hétvégi NB II-es mérkőzésre. Ellenfelünk a Siófok a 16. a 18 tagú mezőnyben, kilenc pontot szerzett eddig, mindössze kétszer nyert, kilenc gólt szerzett és tizenkilencet kapott. Legutóbb a másodosztály egyik újoncától, a BVSC-től […]
Szurkolóink figyelmébe!

Hasznos információk a vasárnapi, Siófok elleni meccsünkről. A 13 órakor kezdődő Merkantil Bank Liga-találkozóra a budafoki drukkerek a 6-os kapunál mehetnek be a stadionba. A felnőttbelépő 1500, a diák- és nyugdíjasjegy pedig 600 forint kerül. A 14 év alattiak, illetve a 70 éven felettiek a megfelelő igazolvány felmutatásával ingyen nézhetik meg a mérkőzést. A pénztárban […]
Gólnélküli döntetlen

A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában hazai pályán 0–0-t játszottunk a Soroksárral. Az első félidőben igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem adódott, a küzdőjelleg dominált. A szünet után élénkebb lett a játék, Oláh jó helyzetben fejelt kapu fölé, a későbbiekben Hajdú lövését védte bravúrral Gundel-Takács, a soroksári játékos előtt nem sokkal ezt követően is […]
Nyerni kell a Soroksár ellen

A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában, hatodik hazai mérkőzésünkön a Soroksártfogadjuk vasárnap 13 órakor a Promontor utcai pályánkon. Csapatunk a válogatott Eb-selejtezői miatti szünetben szorgalmasan készült a bajnoki folytatásra. A múlt hét végén a BMTE-stadionban a szintén NB II-es Gyirmóttal játszottunk felkészülési mérkőzést. Mint ismeretes 2–1-re a vendégek nyertek. Az első félidőben ők futballoztak jobban, […]
Egy góllal nyert a Gyirmót

A válogatott Eb-selejtezője miatti bajnoki szünetben szombaton a Gyirmót FC Győrt fogadtuk a Promontor utcában. A felkészülési találkozót a vendégek nyerték meg 2–1-re. Az első félidőben a Gyirmót több helyzetet dolgozott ki, s Pethő révén a vezetést is megszerezte. Nekünk egy nagy lehetőségünk volt, de Szerető elől mentett Rusák kapus. A szünet után nem sokkal […]
