Erős Gábor: Soha nem lépünk pályára feltartott kézzel

Az idényrajt, a Vasas elleni idegenbeli mérkőzés előtt beszélgettünk csapatunk vezetőedzőjével, Erős Gáborral. A szlovéniai edzőtáborozás előtt említetted, hogy nagyon jók az első benyomásaid. Most a felkészülés végén, az első meccset megelőzően, ugyanez a véleményed? Igen, tartom, amit akkor mondtam, annyival kiegészítve, hogy a második és a harmadik benyomásaim is rendkívül jók. Elégedett vagyok, mindenki […]

 Jó hangulatú szurkolói ankét

A vasárnapi bajnoki rajt előtt vezetőink és a játékosok találkoztak a Budafok-hívekkel. A stadion területén található Ziccer étterem kerthelyiségében tartottuk meg a szokásos idény eleji szurkolói ankétot, amelyen ott volt Jakab János tiszteletbeli elnök, Markovics József, a Budafoki LC elnöke, Filkor Attla sportigazgató, Erős Gábor vezetőedző, a régi labdarúgók közül Kovács Dávid csapatkapitány, Fótyik Dominik, […]

A Mészöly-emlékmeccsre is érvényesek a jegyek

A Fáy utcai Illovszky Rudolf Stadionban a Vasas elleni mérkőzésünk előtt visszavonultatják a legendás Szőke Szikla 3-as számú mezét. Mint ismeretes a Merkantil Bank Liga idei évadát a Vasas ellen idegenben kezdi meg csapatunk vasárnap 19 órától. A jegyvásárlás lehetőségeiről itt írtunk. Szurkolóink az előmérkőzést is megnézhetik ezzel a belépővel. A Vasas honlapján található információ […]

Szurkolói ankét lesz pénteken

A Promontor utcai Ziccer étterembe várjuk a Budafok-drukkereket. A szurkolói ankét időpontja: 2023. július 28., péntek, 18 óra; helyszíne a stadion területén található Ziccer étterem. Szeretettel várjuk szurkolóinkat!

Jegyvásárlás a Vasas-meccsre

Szurkolóink online is megvehetik a belépőt a bajnoki rajtra. Az Illovszky Rudolf Stadionban a budafoki nézők elővételben az alábbi weboldalon vásárolhatják meg a jegyeket a július 30-án, vasárnap 19 órakor kezdődő NB II-találkozóra. https://jegymester.hu/production/740746/vasas-fc-budafoki-mte/74000776 A jegyek online 1500, a helyszínen 2000 forintba kerülnek. A 14 év alatti gyermekeknek a belépés ingyenes. Szurkolóink a Csizma utcában […]

Búcsúzóul 1–0-s győzelem

A Kranjska Gora-i edzőtáborozás harmadik mérkőzésén csapatunk egy góllal győzte le a szlovén NK Triglav Kranj együttesét. A mérkőzésén nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, ezek közül Elek Bence az 57. percben a kapuba talált, így 1–0-s Budafok-sikerrel ért véget a mérkőzés. Budafok: Horváth András – Bíró, Horgosi, Fotyik, Kalmár – Merényi, Csonka, Pintér – Sós, […]

1–1 Szlovéniában

Csapatunk ellenfele az NK Brinje volt. A Kranjska Gora-i edzőtáborban lejátszottuk második mérkőzésünket, amelyen Kalmár góljával szereztük meg a vezetést. A szlovén együttes még a félidőben kiegyenlített, az eredmény a szünet után nem változott. Budafok: Gundel-Takács – Fekete, Lorentz, Fótyik, Kalmár – Németh, Oláh, Vasvári – Horváth Olivér, Kovács, Kocsis. Csereként pályára lépett: Elek, Horgosi, […]