GRATULÁLUNK! Vamberszky Attila bemutatkozott az U15-ös válogatottban

Korábbi játékosunk, Vamberszky Attila (2009) bemutatkozott az 1-1-es döntetlennel végződő, Csehország elleni barátságos mérkőzésen.
Szakmai nap keretében láttuk vendégül a vasi kollégákat

A Sárvár FC felnőtt csapatának vezetőedjőze, Nagy Dániel, valamint az utánpótlásból Szakos Gergő, Kovács Tamás és Fider Ádám látogattak el hozzánk, hogy egy szakmai nap keretében megismerhessék Tehetségközpontunk működését, képzési filozófiáját.
Újabb partnerség a kerületben: aláírásra került az együttműködési megállapodás a Budatétény SE egyesületével

A nyáron a Nagytétényi SE, a múlt héten pedig a Budatétény SE csapatával írtunk alá együttműködési megállapodást, így még komplexebb a kerületi összefogás a labdarúgásban.
Garamszegi-Géczy Árminnal és Vamberszky Attilával, korábbi játékosainkkal beszélgettünk
Garamszegi-Géczy Ármin (2008) ezen a nyáron, Vamberszky Attila (2009) 2022 nyarán került akadémiai szintre, előbbi az ETO FC Győr, utóbbi a Ferencvárosi TC korosztályos csapatát erősíti. Volt játékosaink készségesen válaszoltak kérdéseinkre.
Profik között: U19-es kapusunk, Ecseri Máté az NB2-es felnőtt csapattal készülhetett

Ecseri Máté (2006) folyamatos jó teljesítményével, kiváló hozzáállásával kiérdemelte, hogy második számú felnőtt csapatunk után az NB2-es csapat ajtaján is bekopogtasson.
Az Aranycsapat emléke örök: oklevelet kapott Tehetségközpontunk

Básthy Béla, Kőszág város polgármestere, valamint Neudl Gábor, a Kőszegi Lóránt Gyula Futball Club elnöke díszoklevél kiállításával köszönte meg a Lóránt Gyula 100 Emlékév keretében szervezett tornán való részvételünket.
Közös érdek: szoros a kapcsolat a felnőtt csapat és az utánpótlás között

Tehetségközpontunk létrehozásával egyidejűleg egyértelműen megfogalmazott cél és egyben elvárás az utánpótlás képzéssel kapcsolatosan, hogy néhány éven belül saját nevelésű játékos is bemutatkozzon NB2-es felnőtt csapatunkban. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy az utánpótlás és a felnőtt csapat között élő, közvetlen kapcsolat alakuljon ki. A 2023/2024-es szezonban e kapcsolat még erősebbé tételére törekszünk, amelyben a felnőtt csapat jelenlegi stábja rengeteg segítséget nyújt.
U13-as és U14-es válogatott kiválasztót szervezett Tehetségközpontunk

Kiváló kezdeményezés részesei lehettünk a Magyar Labdarúgó Szövetség jóvoltából, amely a 2023/2024-es szezontól kezdődően körzetenként írta elő az U13-as és U14-es korosztályokban szervezendő válogatott kiválasztó lebonyolítását. Ennek keretében láttuk vendégül a Budaörsi SC és az UTE korosztályos legjobbjait.
AZ ARANYCSAPAT EMLÉKE ÖRÖK – LÓRÁNT GYULA 100 EMLÉKÉV KERETÉBEN SZERVEZETT TORNÁN JÁRTUNK

U12-es csapatunk 2023. szeptember 9-én Kőszegen járt, ahol részt vehetett a Kőszegi Lóránt FC által, a Lóránt Gyula 100 Emlékév keretében szervezett labdarúgó tornán, mely a 2023 júniusában nálunk tartott Zakariás Tornát követően újabb alkalom volt arra, hogy őrizzük az Aranycsapat emlékét, s foglalkozzunk múltunkkal, történelmünkkel, hagyományainkkal.
Véget értek a nyári-, illetve az edzőtáborok: rengeteg élmény, jó hangulat, még több foci

Tehetségközpountunk idén öthéten keresztül szervezett nyári táborokat, illetve négy korosztályunk járt edzőtáborban. Felejthetetlen élmények, barátságok, sok-sok foci: így jellemezhető valamennyi hét.
